Burgos után nem sokkal átléptem a háromszáz kilómétert. Mielőtt ez megtörtént volna október 12-én, azaz tegnap érkeztem a városba és Spanyolországban ezen a napon nemzeti ünnep van a Fiesta Nacional de Espana. Ezen a napon emlékeznek meg Amerika felfedezéséről, arról a napról, amelyen Kolumbusz Kristóf felfedezte az Újvilágot. Nagy ünnepség és tenés felvonulás volt a Szűz Mária-katedrális előtt. Az utam története szempontjából ez azért is érdekes, azon túl, hogy részese lehettem az ünnepnek és volt alkalmam megnézni a gyönyörű Santa Maria Székesegyházat belülről is, természetesen kifele jövet a katedrális pecsétje is bekekerült a zanándok útlevelembe (credencial del peregrinos), mert ezen a napon minden bolt zárva. Illetve azt tudni kell, hogy a fésűkagylómat összetörtem, ami a hátizsákomon lógva jelképezte, hogy zarándok vagyok magam is. Na, de a lényeg, Burgos pereméhez érve már az idős hölgy zarándok társaim is beszélgetve könnyedén előztek le, ugyanis a bal lábam a gyaloglástól bedagadt és már csak sántikáltam. A városközpont még 3-4 km. Első gondolatom, hogy egy cipőboltban egy plusz talpbetéttel próbálom enyhíteni a terhelést. Ma lehetetlen bármit is beszerezni. Utközben már spanyolul is megtanultam, ha bárki kérdezi miért sántítok tudjak kérni egy talpbetétet – Podrías darme una plantilla? – vagyis, tudna adni egy talpbetétet? De sehol nem volt alkalmam feltenni a kérdést. Maradt a krém és a pihenés. Másnap mikor átléptem a 300-at, ez már a mai nap. Erős szembeszél, kopár kihalt fennsík. Elértem a Camino középső szakaszát, ez a Meszeta. Illetve a Camino három részle van tagolva: 1. Test 2. Elme 3. Lélek. Az első szakasz valóban igénybe is vette a testet. A lábam már erősen nyilal a sípcsontom felé. Az élőhalottak járnak így, mint én. Bicegek. Betértem egy kis kápolnába az út mentén, ahol két kedves idős hölgy már várt bizonyára, mert nagyon megörültek nekem. Azonnal tették is, amiért a zarándokokat várták. Nyomtak egy pecsétet, megfogta a kezem, beljebb húzott a templomba. Kezét a fejemre tette, imádkozott értem és a nyakamba akasztott egy Szűz Máriát ábrázoló medállal ellátott nyakláncot, széles mosollyal azt mondta : Buen Camino peregrinos. Útnak is engedtek. Azon gondolkoztam magamban, ahogy bandukoltam kicsit viccesen is, hogy ha kérdezik van e valamire szükségem akkor mondtam volna nekik, hogy nem vizet kérek, hanem egy talpbetétet. Bicegek tovább már óra is eltelt. Egy dombtetőn messziről látszott, nagy kőrakás egy kereszttel. A Camino során gyakori ez a látvány, de ami kevésbé, hogy a kövek tetején egy pár bajancs volt. Közelebb mentem és láttam, hogy a talpbetétek ki vannak szedve es a bakancs mellett a kövekre téve plusz pont egy olyan fésűkagyló, amit magyarorszagról hoztam magammal csak pár napja összetörtem és nagyon sajnáltam. Meglepettségemben röviden elnevettem magam aztán egy fél mosoly – “hihetetlen” – mondtam ki hangosan. A talpbetétek már teszik a dolgukat én pedig folytatom az utat. Buen Camino! ☺️🙏🏻
