Az Absolut Vodka egy híres svéd vodka márka, amelyet 1879 óta gyártanak. Tiszta ízéről és széles ízválasztékáról ismert, gyakran koktélok alapanyagaként használják.

Az Absolut vodka egy Svéd vodkamárka, amelyet a V&S Group gyárt. A dél-svédországi Skåne megyében, Åhus településen készítik. Az Absolut jelenleg a világ harmadik legnagyobb alkoholos italmárkája a Bacardi és a Smirnoff után. A márkának érdekes története van. 1879-ben alapította Lars Olsson Smith, aki a svéd vodka gyártás egyik úttörője volt. Az Absolut nevet 1879-ben vezették be, és azóta is fennáll. Azonban a márkát, amit ma ismerünk csak a 20. században fejlesztették ki.

A kezdetek

A V&S Group (Vodka & Spirits) 1979-ben vásárolta meg az Absolut vodka márkát. Ekkor kezdték el a nemzetközi terjeszkedést, és a különleges üvegű csomagolásukkal ismertté váltak. Az üveg formatervezése egy 18. századi gyógyszeres üvegcséről lett mintázva, és azóta is ikonikusnak számít.

Az Absolut sikere részben a marketingstratégiájának köszönhető. Kreatív hirdetésekkel és egyedi dizájnnal hívták fel a figyelmet. Például az “Absolut Perfection” kampány során olyan híres művészeket kérték fel, mint Andy Warhol, hogy tervezzenek egyedi üvegeket.

Hogy és miből készül

A márkát a minőség, a tisztaság és a kreativitás jellemzi. Ez a prémium minőségű ital az őszi búzából készül, és több mint 30 éves recept alapján desztillálják. Az Absolut mindig csúcsminőségű gabonából és a helyi források kristálytiszta vizéből készül, így garantáltan az igazi vodka ízét élvezhetjük. A termék különböző változatai között található a Blue, a Vanília, a Raspberry, a Citron, vagy a Watermelon változatok és még sok más ízben kapható.

Az Absolut vodka népszerűségét több dolog is magyarázza, amelyek miatt sokan választják más márkákkal szemben. 

Néhány ilyen:

Minőség és tisztaság: Minőségi alapanyagokból készül, és a tisztaságára nagy hangsúlyt fektetnek. A prémium minőségű búza és a kristálytiszta víz garantálja az autentikus vodka ízét.

Kreatív marketing: Az márka híres a kreatív és egyedi marketingkampányairól. Az ikonikus üvegcsomagolás és a művészek által tervezett limitált kiadású üvegek vonzzák a figyelmet.

Sokféle ízváltozat: Különböző ízváltozatokat kínál, például vanília, citrom, málna stb. Ez lehetővé teszi, hogy az emberek megtalálják a saját ízlésüknek megfelelő változatot.

Univerzális alkohol: Sokféleképpen fogyasztható. Koktélokban, tisztán vagy jéggel egyaránt élvezhető. Ezért a sokféle felhasználási lehetőség miatt annyira kedvelt ital.

Tradíció és márkaérték: Már több mint 100 éve létezik, és a hosszú múltja és a márka töretlen minősége is hozzájárul népszerűségéhez.

Hogyan fogyasszuk helyesen a vodkát

Az ital fogyasztásának helyes módja számos tényezőtől függ, beleértve az ital hőmérsékletét, az étkezést és a kísérő italokat. Íme néhány tipp és trükk:

  • A vodkát legjobb 0-4 °C-os hőmérsékleten fogyasztani. Ne legyen se túl meleg vagy nagyon hideg se. Ha ennél melegebb, az befolyásolhatja az ízét.
  • Nehéz elképzelni a fogyasztását egy jó snack nélkül. A nasi segít megakadályozni a túlfogyasztás okozta problémákat, persze van az a pont, ahol már ez sem segít.
  • Kísérő italként fogyaszthatunk szódát, gyümölcslevet vagy más italokat. De tisztán is fogyaszthatjuk. 

Koktélokban is kiváló

Ha koktélokat készítünk belőle, akkor nagyobb pohárból fogyasszuk mindenképpen. Kiváló alapanyag a koktélokhoz. Íme néhány finom recept:

Bloody Mary

Hozzávalók:

3/4 rész Absolut vodka 

1/4 rész citromlé

Egy kevés paradicsomlé 

Ízlés szerint só és bors

Pikáns jellegű ízvilághoz: valamilyen csípős szósz

Elkészítés:

  • Jéggel teli keverőpohárba tedd bele az összes hozzávalót.
  • Alaposan keverd össze, majd töltsd át egy díszíthető pohárba.
  • Díszítsd uborkával vagy zellerszárral.

Vodka martini 

Hozzávalók:

4 cl Absolut Blue vodka

Néhány csepp száraz vermut 

Elkészítés:

  • Minden alapanyagot jól hűts le.
  • Töltsd a vodkát és a vermutot egy jéggel megtöltött keverőpohárba.
  • Alaposan keverd össze, majd szűrd át egy klasszikus, elegáns pohárba.

Raspberry reflection

Hozzávalók:

45 ml Absolut vodka

150 ml gyömbérsör

1 szelet lime

Elkészítés:

  • Tölts meg egy poharat jéggel.
  • Add hozzá az Absolut vodkát és a lime levet.
  • Ezután öntsd fel gyömbérsörrel, majd díszítsd lime gerezddel.

Az Absolut Vodka nem csak a tiszta és sokoldalú ízvilágával, hanem a márka kreatív és innovatív megközelítésével is kitűnik. Fedezze fel Ön is, és emelje új szintre az italélményt egy pohár itallal!

Képek forrása: https://megadrink.hu

#szponzorálttartalom

author avatar
Grabowsky
Hirdetés: Sport felszerelések

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .