Meki zárva
Meki zárva karácsonykor

A dolgozók és családjaik érdekeit szem előtt tartva, december 24-én reggel 6 órától zárva tartanak a hazai McDonald’s éttermek. A kezdeményezés nem új, hiszen a Progress Étteremhálózat Kft. által üzemeltetett éttermek többsége az elmúlt években is zárva tartott ezen a napon, illetve jellemzően december 25-én is. Ugyanakkor idén még szélesebb körben, a franchise üzleteket is bevonva kapják meg a lehetőséget az éttermekben dolgozó kollégák, hogy szeretteik körében tölthessék az ünnepeket.  

December 24-én idén zárva maradnak a McDonald’s hazai egységei. A 113 étterem közül csupán az Aréna Mallban és a MOM Parkban található éttermek jelentenek kivételt, mivel ott a bevásárlóközpont előírta a nyitva tartást. 

„Vállalatunk számára kiemelten fontos, hogy kollégáink családtagjaik és szeretteik körében, nyugalomban tölthessék a karácsonyi ünnep időszakát. A korábbi évek során már a hazai McDonald’s éttermek többsége zárva tartott december 24-én, de az idei évben franchise-partnereinkkel közösen sikerült azt először megvalósítanunk rendszerszinten, hogy két egység kivételével minden éttermünk zárva lesz” – mondta Horváth Andrea, a hazai McDonald’s éttermeket üzemeltető Progress Étteremhálózat Kft. HR igazgatója.

author avatar
Grabowsky
Hirdetés: Sport felszerelések

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .